A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a svéd klasszis meghosszabbította szerződését a Piros-feketékkel, így legalább egy idényt még biztosan lehúz a támadó.
Az AC Milan csatára, Zlatan Ibrahimovic a kontraktusának megújításának hivatalos bejelentését követően elmondta, hogy imádja az egész közeget ami körbeveszi őt a csapatnál és ha tehetné, akkor élete végéig a Rossonerik színeiben rúgná a bőrt. A svéd klasszis új szerződésének értelmében évi 6 millió eurót fog keresni.
“Boldog vagyok, már régóta vártam erre a napra. Ha tehetném, akár életem végéig is a Milannál maradnék. Viszont újabb egy évig maradok és ez nagyon fontos számomra. Mindig is azt mondtam, hogy számomra a Milan olyan, mintha az otthonom lenne. Boldog vagyok itt, szeretem a csapatot, az edzőimet, és a szurkolókat is, akiket nagyon hiányolok a stadionokból” – nyilatkozta a Milan TV-nek Ibrahimovic.
A támadó már 39 éves, de a sérülései mellett így is 25 tétmérkőzésen pályára lépett a jelenleg futó idényben, amelyeken 17 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…