A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
Mason két győztes bajnokival mutatkozott be a Tottenham kispadján, míg a Leeds két döntetlen és egy vereség után nyert ismét a Premier League-ben.
🙌 What a game! What a day!
— Leeds United (@LUFC) May 8, 2021
Remekül kezdte a meccset a Leeds és a korai helyzetek után meg is szerezték a hazaiak a vezetést, Dallas talált be a 13. percben (1-0). Ezután felpörgött a Spurs, és a 25. percben Son góljával egyenlítettek is a vendégek (1-1). A 31. percben Kane is betalált, de les miatt érvénytelenítették a gólját. Ezután ismét átvette az irányítást a Leeds, és a 42. percben újra előnybe került Bielsa csapata, Bamford volt eredményes (2-1). Az első félidő után megérdemelten vezetett a Leeds. A második játékrész kiegyenlített volt, a Spurs védekezése és támadójátéka is feljavult. Az 50. percben ismét betalált Kane, de ezúttal is leshelyzet előzte meg a gólját. A 72. percben ismét Kane veszélyeztetett, ezúttal szabadrúgásból, ám lövése a kapufán csattant. A 78. percben Lamela került helyzetbe, de Meslier bravúrral hárított. A kihagyott helyzetek a hajrában megbosszulták magukat, a 84. percben Rodrigo érkezett Raphinha beadására, és a spanyol csatár nem hibázott, ezzel eldöntötte a három pont sorsát (3-1). A vereség egyébként sokba kerülhet a Spurs-nek, hiszen így hét pontosra nőhet a hátrányuk a BL-indulást érő negyedik helyezetthez képest, és a két meccsel kevesebbet játszó Liverpool is megelőzheti a Spurs-t, így az Európa-liga is elúszhat a londoniaknak.
Leeds United – Tottenham 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Dallas (13.), Bamford (42.), Rodrigo (84.), ill. Son (25.)
Péntek:
Leicester City – Newcastle United 2-4
Szombat:
Leeds – Tottenham 3-1
16:00: Sheffield United – Crystal Palace (Tv: Digi Sport 3)
18:30: Manchester City – Chelsea (Tv: Spíler 1)
21:15: Liverpool – Southampton (Tv: Digi Sport 1)
Vasárnap:
13:00: Wolverhampton – Brighton (Tv: Spíler 1)
15:05: Aston Villa – Manchester United (Tv: Spíler 1)
17:30: West Ham – Everton (Tv: Spíler 1)
20:00: Arsenal – West Bromwich Albion (Tv: Spíler 1)
Hétfő:
21:00: Fulham – Burnley
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…