A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Az utóbbi időben az olasz sajtóban már folyamatosan téma, hogy a Sassuolo magasra értékelt középpályása vajon hol folytatja pályafutását, most igyekezett ő maga helyzetjelentést adni…
A francia L’Équipe részére adott interjúban a Sassuolo olasz válogatott kiválósága, Manuel Locatelli rendkívül udvariasan beszélt arról, hogy egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy nyáron a Paris Saint-Germain csapatához igazoljon:
“Mindig hálás leszek a Sassuolonak, amiért bíztak bennem, amikor más nem. A nyáron vagy itthon folytatom vagy külföldön. Nyitott vagyok arra, hogy kipróbáljam magam más bajnokságban is. Vannak olyan lehetőségek, amelyek nem jönnek szembe veled minden nap. Látni Verrattit, Florenzit és Keant ilyen magas szinten játszani, téged is elgondolkodtat. A PSG egy top együttes és az olasz játékosok mellett ott játszik Mbappé és Neymar is, akik a futballvilág öt legjobb játékosa közé tartoznak, ráadásul Párizs egy szép város.”
A felnőttek közt az AC Milanban bemutatkozó 23 esztendős középpályás már a harmadik idényét tölti a masszív középcsapatnak számító Sassuolo alkalmazásában. A csapat soraiban 90 tétmérkőzésen lépett pályára, az idei szezonban 25 meccsen szerepelt.
Locatelli nyári megszerzése iránt a PSG mellett leginkább az olasz rekordbajnok Juventus csapata mutat érdeklődést.
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!