Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
Ahogyan arról beszámoltunk, Finnország 1-0-s győzelmet aratott Dánia felett a szombat esti órákban, miután Christian Eriksen sikeres újraélesztése után folytatták a találkozót Koppenhágában…
(Photo by Wolfgang Rattay – Pool/Getty Images)
A dán válogatott szövetségi kapitánya, Kasper Hjulmand a nem mindennapi esetek után csapata lélektani erejét és összetartását emelte ki:
“Kemény este volt. Mindannyiunkat emlékeztetett arra, hogy mi a legfontosabb dolog az életben: hogy legyenek értékes kapcsolataink, emberek, akik közel állnak hozzánk, családunk és barátaink. Nem is tudnék ennél büszkébb lenni a játékosaimra, akik ennyire aggódnak egymásért. Eldöntötték az öltözőben, hogy addig nem tesznek semmit addig, amíg nem tudjuk, hogy Christian eszméleténél van és stabil az állapota.
A játékosok tudták, hogy ma már úgysem tudnak aludni, ezért jobb volt most folytatni. De ilyen érzésekkel nem lehet mérkőzést játszani. Megpróbáltunk nyerni, de már az is hihetetlen volt, hogy ki tudtak menni és megpróbálták lejátszani a második félidőt. Őszintén szólva olyan játékosok voltak a pályán, akik teljesen elkészültek, fizikailag és lelkileg is kimerültek.”
A kapitány hozzátette a sajtótájékoztatón, hogy beszélt Eriksennel és a családjával is.
A B-csoport jelenlegi állása:
A góllövőlista jelenlegi állása:
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések