Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Sajtóértesülések szerint az FC Barcelona és a Granada megkezdte az egyeztetéseket Riui Puig és Carles Alena klubváltásáról.
A korábbi megbízott spanyol szövetségi kapitány, a Granadában pár napja kinevezett Roberto Moreno kérésére a kis csapat szeretné megszerezni a Barcelonában vélhetően létszámfelettivé váló Carles Alenát és Riqui Puigot.
A katalán Sport beszámolója szerint Puig kölcsönbe kerülhet, hogy a felnőtt szinten még több játékperchez jusson; Alenát viszont szívesen el is adná a Barca (már csak azért is, mert jövő nyáron lejár a szerződése – a szerk.) Állítólag a két játékos és képviselőik a következő héten egyeztetnek majd Ronald Koemannal és a Barca-vezetőségével a folytatást illetően.
A Sport szerint a Granada első megkeresése egyaránt a kölcsönszerződésekre vonatkozna. A két klub az következő napokban tovább folytathatja a tárgyalásokat.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…