Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében szenvedett sérülése után erősen kérdőjeles Eden Hazard játéka csapata soron következő mérkőzésén Olaszország ellen…
(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)
Ugyan a portugálok ellen elszenvedett sérülése után arról olvashattunk, hogy Eden Hazard számára jó eséllyel véget ért az Európa-bajnokság, a legfrissebb beszámolók szerint javul a Real Madrid sérülékeny csillagának állapota. Mindezt szerdán testvére, a válogatott nyolcaddöntőjében győztes gólt szerző Thorgan Hazard erősítette meg:
“Eden már most sokkal jobban érzi magát, 8.30-kor az edzőteremben kezdte a napot. Pénteken ott akar lenni az olaszok ellen, hogy segítse a csapatot. Mindent megtesz annak érdekében, hogy pályára léphessen. Talán csütörtökön vagy pénteken már okosabbak leszünk az állapotát illetően.”
Sérülését követően az idősebbik Hazard-fivér úgy fogalmazott, hogy “fájdalmat éreztem a combomban, úgy gondolom, hogy megsérültem. Megvizsgáljuk a sérülésemet, és meglátjuk, hogy bevethető leszek-e. Ennek ellenére kapitányként mindenképpen a válogatottal maradok, hiszen nagyon fontos szerepet játszom a csapat életében.”
Hazard mellett a nyolcaddöntőben Kevin De Bruyne is megsérült, akinek játéka egyelőre ugyancsak kérdőjeles az olaszok elleni negyeddöntőben.
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…