Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A tokiói olimpiai játékok férfi labdarúgó-tornáján a szerdai napon már a csoportkör utolsó mérkőzéseit bonyolították le, többek közt a brazil és a német válogatott is színre lépett…
(Photo by Koki Nagahama/Getty Images)
A D csoport továbbjutásról döntő ki-ki mérkőzésén Németország csak 1-1-es döntetlent ért el Elefántcsontpart ellen, így az afrikai együttes megtartotta egy pont előnyét a csoport második helyén és bejutott az egyenes kieséses szakaszba. A német válogatott hiába erőlködött, kevés lehetősége volt a győzelem megszerzésére, szerencsétlen öngóljuk után egyenlíteni még tudtak, de győzni már nem, így képtelen volt kiharcolni a továbbjutást. Négy ponttal mindössze a harmadik helyen zárták csoportjukat. A csoportelső Brazília az utolsó mérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott, Szaúd-Arábia 3-1-es legyőzése alkalmával a tornán lehengerlő formában teljesítő Richarlison a hajrában duplázott úgy, hogy egy találatát a VAR érvénytelenítette.
Olimpiai játékok, férfi labdarúgás, D csoport, 3. forduló
Németország – Elefántcsontpart 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Lowen (73.), ill. Henrichs (67. – öngól)
Olimpiai játékok, férfi labdarúgás, D csoport, 3. forduló
Szaúd-Arábia – Brazília 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Al Amri (27.), ill. Matheus Cunha (14.), Richarlison (76., 90+3.)
A másik “korai” csoport utolsó körében Dél-Korea nemzeti csapata félidőnként három-három gólt rámolva, 6-0-ra ütötte ki az első félidő hajrájától emberhátrányban játszó Hondurast. A távol-keletiek soraiból Hwang Ui-Jo egymaga mesterhármast ért el, csapata pedig az újabb sikerrel bebiztosította helyét a csoport élén. A másik találkozón mivel gól nélküli döntetlen született Románia és Új-Zéland összecsapásán, így jobb gólkülönbsége révén az óceániai válogatott végzett a továbbjutó helyen, a románok pedig lemaradtak a legjobb nyolc közé kerülésről.
Olimpiai játékok, férfi labdarúgás, B csoport, 3. forduló
Dél-Korea – Honduras 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Hwang Ui-Jo (12., 45+5., 52. – a harmadikat büntetőből), Won Du-Jae (19.), Kim Jin-Ya (64.), Lee Kang-In (82.), ill. –
Kiállítva: – ill. Melendez (39.)
Olimpiai játékok, férfi labdarúgás, B csoport, 3. forduló
Románia – Új-Zéland 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
(Tabellák: eredmények.com)
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…