Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
A Serie A harmadik fordulójában a Sassoulo ellen vért izzadva ugyan, de nyerni tudott az AS Roma, megőrizve hibátlan mérlegét.
(Photo by Paolo Bruno/Getty Images)
José Mourinho 1000. találkozóját győzelemmel ünnepelték a ‘farkasok’, ám nagyot kellett küzdenie, sőt olykor izgulnia is a hazaiaknak azért, hogy meg legyen a három pont.
Bryan Cristante a 37. percben szerzett vezetést a Mourinho csapatnak, csakhogy előtte már volt egy érvénytelenített gólja (VAR) a vendégeknek.
A szünetre még hazai vezetéssel vonultak a felek, ám érezhető volt, hogy a szimpatikusan, és olykor igen tetszetősen és bátran játszó Sassoulonak lehet keresnivalója – Lett is: Filip Djuricic egyenlített a második játékrész derekán.
A vendégek egyenlítő találata után kezdődött igazán nagy rohanás a pályán. Mindkét fél eljutott kapufáig; Rui Patriciót igen komolyan megdolgoztatták a vendégek – a hajrá viszont parádésra sikerült.
Stephan El Shaarawy a 91. percben remekbe szabott gólt lőtt (2-1), mint később kiderült, el is döntötte a találkozót, csakhogy a lefújás előtt még egy pillanatra megdermedt a levegő a Stadio Olimpicóba, hiszen Ricardo Scamacca hasonlóan szenzációs lövését les miatt érvénytelenítették.
Ha nehezen is, de nyert az AS Roma és maradt 100%-os a tabella élén.
AS Roma – Sassuolo 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Cristante (37.), El Shaarawy illetve Djuricic (57.)
Milan – Lazio 2- 0 (1-0)
Gólszerzők: Leao( 45.), Ibrahimovic (67.)
Sampdoria – Internazionale 2–2
Góleszezők: Josida (33.), Augello (47.), illetve Dimarco (18.), L. Martínez (44.)
Cagliari – Genoa 2-3
Góleszezők Joao Pedro (16. -11-esből), Ceppitelli (56.), illetve Destro (59.), Faresz (69., 78.)
Spezia -Udinese 0-1
Gólszerző: Samardzic (79.)
Torino – Salernitana 4-0
Gólszerzők: Sanabria (45.), Bremer (65.), Pobega (87.), Lukics (90+1.)
Empoli – Venezia 1-2
Gólszerzők: Bajrami (89. -11-esből, illetve Henry (13.), Okereke (68.)
Atalanta – Fiorentina 1-2
Gólszerzők: D. Zapata (65. -11-esből, illetve Vlahovics (33. és 49. -mindkettőt 11-esből)
Napoli – Juventus 2-1
Gólszerzők: Politano (57.), Koulibaly (86.), illetve Morata (10.)
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..