Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Chelsea-vel korábban bajnoki címet szerző, jelenleg szabadságát töltő Antonio Conte szerint Romelu Lukaku bármennyire is remek játékos, pontosan tudni kell használni a pályán a belga gólvágót.
(Photo by Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images)
A londoni visszatérését követően az első négy meccsén négy góllal kezdő Lukaku az utóbbi négy meccsén már képtelen volt a hálóba találni, és a Juventus elleni Bajnokok Ligája találkozón is jóformán csak szenvedett a pályán.
Ezt ragadta ki Antonio Conte is, aki szerint a következő a probléma a belga csatárral.
“Egyértelmű, hogy Lukaku is teljesíthetne jobban. Sok kritikát kap a technikája miatt, de ez egy olyan terület, amelyet egy játékos folyamatosan fejleszthet. Lukaku már most nagyon magas szintet képvisel, fejlődni pedig bőven van még ideje.” – idézi a Sky Italia Contét.
“Ha van egy ilyen gólerős, klasszikus középcsatárod, akkor tudnod kell őt használni, ki kell hoznia a csapatnak belőle a legjobbat! Nem hiszem, hogy a Chelsea-nél ezt megteszik!” – folytatta Conte, aki pontosan tudja, miről beszél, hiszen az elmúlt idényben az Interrel megmutatta, hogyan is érzi igazán jól magát Lukaku a pályán.
“A Chelsea taktikája az elmúlt idényben arról szólt, hogy folyamatosan váltogatták a csatár szerepét, hiszen nem volt ilyen játékosuk, mint Lukaku. Most, hogy ez megváltozott, mintha ugyan ezt akarnák tenni, pedig Lukakuval megvan a csapat legfelső pontja, akihez alkalmazkodni kell.” – így az olasz tréner, aki odabökött még egyet Thomas Tuchelnek:
“Ha a Chelsea-nél megtalálják Lukaku ideális szerepét, akkor komolyan kell velük számolni. Egy edző akkor jó, ha kihozz a legjobbat a játékosaiból. Mi tavaly pontosan ezt tettük Lukakuval az Internél!”
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…