A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
A pénteki napon az UEFA döntést hozott a Manchester United fellebbezése ügyében, melyet még a Bajnokok Ligája első fordulójában kiállított játékosuk ügyében tettek…
(Photo by Tom Purslow/Tom Purslow)
Az UEFA a pénteki döntése értelmében helyt adott a Manchester United kérelmének, mely szerint az európai szövetség mérsékelte a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Young Boys ellen azonnali piros lappal kiállított Aaron Wan-Bissaka automatikus, kétmeccses eltiltását egyetlen találkozóra.
A döntés értelmében a 23 éves jobbhátvéd pályára léphet a BL jövő heti folytatásában az Atalanta elleni összecsapáson. Wan-Bissaka két évvel ezelőtt mintegy 45 millió fontért cserébe érkezett az Old Traffordra a Crystal Palace együttesétől, azóta minden sorozatot figyelembe véve 108 mérkőzésen viselhette a “vörös ördögök” szerelését, vagyis fiatal kora ellenére villámgyorsan nélkülözhetetlen figurája lett Ole Gunnar Solskjaer együttesének.
Az F csoport rendkívül kiegyenlített, hiszen két forduló után az Atalanta négy, a MU és a YB három-három, a Villarreal pedig egy ponttal bír.
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…