Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
A hétvégi súlyos vereség után a szigetországi sajtóban azonnal napirendi pontra került a menedzserkérdés a Manchester United háza táján…
(Photo by Alex Livesey – Danehouse/Getty Images)
Noha a szigetországi sajtó biztosra veszi Ole Gunnar Solskjaer mielőbbi menesztését a Manchester United menedzseri posztjáról, afelől egyelőre csak találgatni lehet, hogy ki követheti őt. A katalán Mundo Deportivo úgy tudja, hogy a sokak által emlegetett Zinédine Zidane nem érdeklődik a “vörös ördögök” potenciális állásajánlata iránta.
A francia tréner újonc edzőként, 2016 és 2018 között zsinórban háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Real Madrid együttesével, majd a harmadik BL-cím után lemondott posztjáról. A “királyi gárda” az utódjaival elképesztő gyengélkedést mutatott be, így 2019 márciusában visszatért a kispadra, és a 2019-2020-as idény végén begyűjtötték a bajnoki címet és a spanyol Szuperkupát. Ennek ellenére Zidane viszonya már korántsem volt annyira felhőtlen a klub vezetésével, mint az első, sikerekkel teli időszakban, és az évad végeztével el is köszönt az együttestől, azóta pedig nem foglalkoztatják sehol, s eddig kizárólag az általa játékosként is erősített madridiakat gardírozta.
A brit sajtó úgy véli, hogy Antonio Conte lehet a legfőbb esélyes, hogy átvegye tőle a stafétát, még a jeles átigazolási szakértő, Fabrizio Romano is megerősítette, hogy van valóságalapja ezen híreszteléseknek.
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…