Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Az Európa-konferencia elmúlt játéknapján igencsak emlékezetesre sikerült a héten kinevezett Antonio Conte debütálása a Tottenham kispadján…
(Photo by Julian Finney/Getty Images)
A Tottenham együttese háromgólos előnyről végül 3-2-es győzelmet aratott a holland Vitesse Arnhem csapata felett az Európa-konferencialiga legutóbbi játéknapján, amely Antonio Conte debütáló mérkőzése volt a londoniak kispadján:
“Őrült mérkőzés volt. Alapvetően nem szeretem az ilyen típusú mérkőzéseket, de ez is benne van a futballban. Ugyanakkor egy olyan találkozó volt, amelyet muszáj volt megnyernünk. Sok dolgon kell még javítanunk, de mindenképpen pozitívum volt, hogy ki tudtuk szenvedni a győzelmet, ám 3-0-s vezetésről egyszerűen nem szabadna bajba kerülni. Fejleszteni kell a játékosok önbizalmán, mindenképpen lehetőséget kell találnunk rá, noha két nap múlva megint meccs, utána pedig jön a válogatott szünet, amikor a keret nagy részével nem is találkozom. Komoly céljaink vannak és nem riadok vissza a kemény munkától.”
Az 52 esztendős leccei szakember számára nem ismeretlen London, hiszen 2016 és 2018 között a Chelsea menedzsere volt, mellyel bajnokságot és FA-kupát nyert.
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…