Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A Bayern München együttese egyre jobb formába lendült már a válogatott szünet előtt. Azonban a „Bőrnadrágosok” a jelek szerint még mindig képesek egyszer-egyszer kellemetlen eredmények behúzására. Ma este is egy meglehetősen kínos eredménybe szaladtak bele.
(Photo by Sebastian Widmann/Getty Images)
Bundesliga – 12. forduló
A bajnok és listavezető Bayern a ma esti, idegenbeli fellépésén nem kellett, hogy elhagyja Bajorországot, lévén a tartományi rivális Augsburg ellen meccseltek.
A kiesés elől menekülő hazaiak pedig alig fél óra után eldöntötték a három pont sorsát, a távolról sem tartalékos vendégek ellen. Az Augsburg a 36. percben már kétgólos előnyre tett szert Mads Pedersen és Andre Hahan góljaival. Robert Lewandowski klasszisa ma csak egy szépítő gólra volt jó, még szintén a szünet előtt.
A második félidőben viszont hiába focizott döbbenetes fölényben a Bayern, sem a lengyel zseni, sem a 600. Bayern-meccsén fellépő Thomas Müller nem tudott egyenlíteni.
Győzelmével az Augsburg a Stuttgartot lökte osztályozós pozícióba, míg a hét végére a Dortmund akár egyetlen pontnyira is megközelítheti a münchenieket.
FC Augsburg – FC Bayern München 2-1
Helyszín: WWK Arena (Augsburg); Vezette: Daniel Siebert
G.: Pedersen (23.), Hahn (36.), ill. Lewandowski (38.)
A meccs összefoglalója:
A 12. forduló tovább mérkőzései:
Szombat
Arminia Bielefeld – Wolfsburg 15:30
Borussia Dortmund – VfB Stuttgart 15:30 (tv: Arena 4, élő)
Hoffenheim – RB Leipzig 15:30 (tv: Spíler 1, élő)
Bayer Leverkusen – Bochum 15:30
Borussia Mönchengladbach – Greuther Fürth 15:30
Union Berlin – Hertha BSC 18:30 (tv: Arena 4, élő)
Vasárnap
Freiburg – Eintracht Frankfurt 15:30 (tv: Arena 4, élő)
FSV Mainz 05 – 1. FC Köln 17:30
A bajnokság állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…