Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Az ‘E’ és ‘F’ jelű csoportok késő esti egy-egy mérkőzésén A Barcelona nem bírt hazai pályán a Benficával; az Atalantának pedig is kis híján beletörött a bicskája a Young Boysba.
(Photo by Alex Caparros/Getty Images)
FC Barcelona – Benfica 0-0
Gólszerző: –
Ahogyan Xavi ígérte, motiváltan és kezdeményezően lépett fel a Barca az első perctől kezdve. A szakadó esőben a katalánok óriási mezőnyfölényben játszottak, meg is voltak a helyzeteik, de gólt nem tudtak szerezni.
A Barca-gólhoz legközelebb Yusuf Demir járt, aki a felső lécet találta telibe a 43. percben. A félidő a nagy mezőnyfölény ellenére mégsem csupán a Barcáról szólt: A katalánokat a játékrész közepén például ter Stegen kapus mentette meg egy Yaremchuk-fejesnél; majd a VAR annullálta (joggal) Nicolas Otamendi gólját.
A szünet után minden ott folytatódott, ahol abbamaradt. Kezdeményezőbb volt a Barca, de komoly gólszerzési lehetősége nem igazán adódott a hazaiaknak. A cserék közül elsősorban Ousmane Dembelé hozott új színt a játékba, de a várva-várt gól elmaradt.
A döntetlennel a Barca maradt csoport-második, mivel azonban az utolsó körben a Bayern München otthonába látogat, még bőven van miért izgulnia. A Benficának meg kell vernie hazai pályán a Dinamo Kijev együttesét, és szurkolnia annak, hogy a Barca ne nyerjen Münchenbe…
Young Boys – Atalanta 3-3 (1-1)
Gólszerző: Siebatcheu (39.), Sierro (80.), Hefti (84.) illetve Zapata (10.), Palomino (51.). Muriel (88.)
Amilyen jól kezdett az Atalanta Duvan Zapata korai góljának is köszönhetően, olyan meglepő volt, hogy az olasz csapat szép lassan, mintha átadta volna a kezdeményezést a Young Boysnak. Az ezúttal is roppant lelkes hazaiak pedig ki is használták ezt Jordan Siebatcheu révén.
A második félidőt ugyan ott kezdték a felek, ahol az elsőt, annyi különbséggel, hogy az Atalantának 10 perc sem kellett az újabb vezető találathoz.
A folytatásban aztán őrült meccs kezdődött: a hajárhoz érve előbb a 80. percben egyenlített, majd egy hatalmas Silvan Hefti-góllal már vezetett is a Young Boys – Alig 5 perc alatt!
Champions League
Gol de Young Boys 🇨🇭
3-2
Silvan Hefti ⚽🇨🇭— FutbolGol12 (@Gol12Futbol) November 23, 2021
Az Atalanta gyorsan talpra állt, ám majdnem kikapott, hiszen egy hatalmas blokk illetve egy Musso-védés mentett meg egy kulcsfontosságú pontot az utolsó pillanatokban az olaszoknak.
Őrült csata várható az utolsó körben a második és harmadik helyek megszerzéséért…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…