De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
A korábbi várakozásoknak megfelelően az argentin bajnok River Plate együttese visszaszerezte korábbi meghatározó játékosát…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
A River Plate csapata a pénteki napon erősítette meg, hogy a klub egykori kiváló játékosa, Juan Fernando Quintero visszatért az együtteshez és 1+1 éves szerződést kötött a “milliomosokkal”.
A 29 éves kolumbiai középpályás 2018 és 2020 között állt az argentin rekordbajnok egyesület alkalmazásában, tagja volt a 2018-as Libertadores-kupát elhódító együttesnek, méghozzá éppen egy óriási gólt lőtt a Boca Juniors elleni finálé visszavágójának hosszabbításában. Quintero Európában a Pescara és az FC Porto soraiban szerepelt, tavaly február óta pedig a kínai Shenzhen labdarúgója volt, ahol azonban kevésbé érezte jól magát, és a hírek szerint visszahúzta őt a szíve Dél-Amerikába, korábbi csapata pedig tárt karokkal várta őt.
A 28-szoros kolumbiai válogatott labdarúgó hazatérését bizonyára elősegítette, hogy a River sikeredzője, Marcelo Gallardo a közelmúltban erősítette meg, hogy még egy évig biztosan marad a csapatnál.
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!