Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Angol sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur csapata a Fiorentinából igazolna középpályást.
(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)
A Tottenham a télen mindenképpen meg akarja erősíteni a keretét. Többször szóba került már a Wolves szélsője, Adama Traoré is a londoni klubnál, de megkörnyékezték már az AC Milan középpályását, Franck Kessiét is, ám a legfrissebb hírek szerint az ajánlatukat már el is utasították.
Az angol The Athletic információi szerint Antonio Conte éppen ezért fordult most a Fiorentina középpályása, Sofyan Amrabat felé. A sportoldal úgy tudja, hogy az olasz klub már felkészült arra, hogy még januárban eladja a 25 éves marokkói játékost, mivel jelenleg nem számol vele Vincenzo Italiano vezetőedző.
A Tottenham sportigazgatója, Fabio Paratici már több lehetőséget megvizsgált és úgy tűnik, hogy Amrabat lehet a megoldás a keretük erősítésére.
A játékos jelenleg az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel a marokkói válogatottban, a Fiorentinához pedig az előző szezonban csatlakozott a Hellas Veronától. Alapemberré azonban azóta se tudott válni, és mindössze 34 mérkőzésen szerepelt eddig minden sorozatot figyelembe véve. A jelenlegi szezonban pedig mindössze 215 perc játékidőt kapott.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…