Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Xavi érkezésével valósággal kivirágzó Ousmane Dembelé körül, nem csak a futballpályán fordulhat nagyot a világ.
Mint ismert, a francia kiválóság korábban nem akart hosszabbítani a Barcával, még parkolópályára is került; azonban Xavi érkezésével szépen lassan megkapta a lehetőséget, amellyel azonnal élni is tudott. Dembelé az elmúlt hetekben bizonyította (például 13 meccsen 10 gólpasszt adott – a szerk.), hogy milyen kaliberű futballista is valójában – Olyan amilyenre a Barcának is szüksége lehet!
Nem véletlen, hogy a katalán Sport beszámolói szerint a háttérben már javában zajlanak az egyeztetések a 24 esztendős játékos maradásának lehetőségéről.
A hírek szerint a Barca sportigazgatója, Mateu Alemany Marokkóban, Marrakech városában, távol a nagy nyilvánosságtól, már személyesen is felvette a kapcsolatot Dembelé ügynökével, Moussa Sissokóval.
A Sport megjegyzi, hogy Dembelé barcelonai jövőjét alaposan befolyásolhatják a szurkolók is, akik immáron nem közellenséget látnak a franciában, hanem például a Sevilla elleni találkozón is remekül játszó Dembelét lecserélésekor állva tapsolták a Camp Nouban.
Nem is kérdés: Nagyot fordult a világ Barcelonában az elmúlt hónapokban!
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…