Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
A “vörösök” klasszisa, Mohamed Salah a Villarreal elleni találkozót követően már a fináléra hangolt.
Mint ismert, a Liverpool kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája fináléjába a Villarreal ellen, és várja ellenfelét a Real Madrid vagy Manchester City személyében.
Mo Salah szerint nem kérdés, melyik csapattal akarnak találkozni Párizsban!
“A Manchester City nagyon, de nagyon erős csapat. Jól ismerjük egymást, hiszen az utóbbi időben jó pár nehéz meccsünk volt velük. Ha engem kérdeznek, a Real Madriddal szeretnék játszani!” – idézi BT Sport az egyiptomi klasszis meccs utáni gondolatait.
“Vissza akarok vágni a Real Madridnak a 2018-ban elveszített döntőért! Nagyon remélem, hogy játszhatunk ellenük, és visszavághatunk!” – folytatta Salah, aki szerint a Villarreal elleni visszavágón megmutatták, hogy megérettek az újabb BL-sikerre.
“Az első félidőben nem találtuk a ritmust, komoly nehézségeink adótak. Az öltözőben sokat beszélgettünk, a Főnök (Jürgen Klopp – a szerk.) is végig beszélt hozzánk. Azt hiszem megmutattuk, hogy igen is TOP-csapat vagyunk, elképesztő karkarterekkel és személyiséggel!” – így Salah.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember