De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
A Leeds United éléről februárban menesztett rutinos szakember megbízható források szerint hamarosan akár ismét munkába állhat…
(Photo by Craig Mercer/MB Media/Getty Images)
César Luis Merlo forrásai szerint a mexikói bajnokságban (Liga MX) szereplő Chivas Guadalajara együttese felajánlotta a vezetőedzői posztot Marcelo Bielsa részére, aki fontolóra vette a klub által kínált lehetőséget.
A 66 esztendős tréner legutóbbi megbízatása során mintegy három és fél éven át a Leeds United menedzsere volt, melyet 170 mérkőzésen irányított, ebből 80-at nyertek meg 33 döntetlen és 57 vereség mellett. Eközben 2020-ban 16 év után visszajutottak az angol élvonalba és az elmúlt szezonban újoncként kifejezetten ígéretes idényt futottak, a második élvonalbeli szezonban azonban csak a kiesés elkerüléséért harcoltak, így február végén lapátra tették.
Bielsa hosszú ideje tartó edzői pályafutása során az argentin (1998-2004) és a chilei válogatott (2007-2011) szövetségi kapitánya is volt, továbbá dolgozott például az Athletic Club (2011-2013) és az Olympique Marseille (2014-2015) kispadján.
Az argentin szakember karrierje első szakaszában mexikói csapatokat is vezetett, hiszen 1993-től 1995-ig az Atlas vezetőedzője volt, utána pedig szűk egy éven át a Club Américát gardírozta.
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán