Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Megbízható olasz sajtóértesülések szerint a Tottenham együttese a Napoli csapatából szeretné megerősíteni keretét a nyári átigazolási időszak folyamán…
Alfredo Pedullá értesülései szerint a Tottenham csapata akarja megszerezni a nyári átigazolási időszakban Piotr Zielinski játékjogát a Napoli együttesétől.
A 28 éves lengyel középpályás annak idején az Udinese révén 2011-ben került Olaszországba. A nápolyiak 17 millió euró ellenében szerződtették 2016-ban az Empolitól, azóta pedig elnyűhetetlen alapembernek számít. Zielinski hat szezon alatt mindössze 12 (!) bajnoki mérkőzésen nem lépett pályára, miközben már a negyedik különböző vezetőedző irányítja a csapatot. Minden sorozatot figyelembe véve 280 mérkőzés alatt 39 gólt szállított a Partenopei színeiben.
Zielinskit 2024-ig köti szerződés a nápolyi klubhoz, de időről időre korábban is felmerült már vele kapcsolatban egy-egy angol csapat megalapozott érdeklődése.
Az átigazolási szakértő arra hivatkozik, hogy a londoniak sportigazgatója, Fabio Paratici már hosszú ideje a lengyel középpályás rajongója, Antonio Conte vezetőedző pedig már az Internél is szívesen látta volna a kiszemelt labdarúgót.
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…