Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Már korábban is előfordult, hogy Premier League együttesek levitézlett játékosait igazolta le a portugál labdarúgó-bajnokság rekord-győztesének számító Benfica. A lisszaboni egylet most éppen az Arsenal kegyvesztett hálóőrét, Bernd Lenot szerezné meg.
(Photo by Nick Potts/PA Images via Getty Images)
A 30 éves Leno a mostani idényre kiszorult az Arsenal kezdőcsapatából, ugyanis az elmúlt nyáron vásárolt Aaron Ramsdale kiszorította őt onnan. Az angol portás pedig még a németnél is jobb produkcióval járult hozzá a végül a Premier League ötödik helyén végző londoniak részsikereihez. Leno azonban nem távozhat egyelőre az Arsenaltól, lévén még a következő idény végéig érvényes az a szerződése a klubbal.
Leno tudása megkérdőjelezhetetlen, amit jól mutat, hogy nyolc idei tétmeccséből hármat is kapott gól nélkül húzott le. Talán ez az, ami a mentőövet jelentheti számára a Benfica részéről. Arról egyelőre nincs információ, hogy a rutinos kapust mennyiért venné meg a pirosmezes együttes, de a Tuttomercatoweb tényként ír a portugálok érdeklődéséről.
A Benfica jelenlegi elsőszámú kapuvédője Odysseas Vlachodymos. A 28 éves görög légiósért állítólag meglehetősen nagy az érdeklődés.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…