Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Szigetországi lapértesülések szerint az Aston Villa már felvette a kapcsolatot a Glasgow Rangers együttesével Calvin Bassey átigazolását illetően.
A 22 esztendős nigériai középhátvéd már dolgozott együtt Steven Gerrarddal a Rangersnél, és amennyiben igazak a híresztelések, hamarosan újra megteheti mindezt Birmingham-ben is.
Az angol lapok szerint a Gerrard már többször is kereste a kétszeres nigériai válogatott hátvédet, akivel a Villa szóban meg is egyezhetett a klubváltásról.
Bassey szerződése ugyan 2024-ig szól a skót klubnál, 1 millió eurós becsült értékének (forrás: Transfermarkt), de még ennek a többszörösének a kifizetése is szinte semmiség a Villa számára.
Steven Gerrard eddigi aktivitását az átigazolási piacon elnézve (előbb Philippe Coutinho végeleges megszerzése, majd Boubacar Kamara elcsábítása Marseille-ből – a szerk.), egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy rövidesen újabb játékossal erősödik az Aston Villa kerete.
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét