Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
Fabrizio Romano szerint is rövidesen bejelenthetik az Everton következő igazolását, aki Amadou Onana lehet.
A francia Lille-től érkező védekező középpályásért Romano szerint 36 millió eurót, és további 4 milliós bónuszt fizet az Everton, amely a Lille kérésére mér Onana jövőbeni eladásának 20%-át is átutalja majd a franciáknak.
A már egy alkalommal a belga felnőtt válogatottba is meghívott 20 esztendős játékos már Angliába tartózkodik, ahol a kötelező orvosi vizsgálatok várnak rá a szerződése véglegesítéséhez.
Amadou Onana az Everton negyedik nyári igazolása lesz a Brunely-től érkező duó James Tarkowski és Dwight McNeil, valamint portugál Sporting együttesétől kölcsönbe megszerzett Rúben Vinagre után.
A hírek szerint Frank Lampardék hamarosan Gana Geye érkezését is bejelenthetik, aki lényegében kikerült a Paris Saint-Germain keretéből.
Amadou Onana is in England to undergo medical tests in the morning as new Everton player. Full agreement reached with Lille for €36m fee plus €4m add-ons and 20% sell-on clause. 🔵🩺 #EFC
Next step: closing on Gana Gueye deal with PSG, it’s considered matter of time.
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) August 6, 2022
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…