Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A török bajnokság (Süper Lig) második fordulójának szombat esti összecsapásán a Galatasaray a hazai győzelem reményében lépett pályára a Giresunspor ellen…
(Photo by Serhat Cagdas/Anadolu Agency via Getty Images)
A közelmúltban jelentős erősítéseket végrehajtó Galatasaray együttese jókora meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett a Giresunspor ellen a Türk Telekom Arénában. Az isztambuliak mezőnyfölénye meddőnek bizonyult az első félidőben, ugyanis a több támadásvezetés ellenére elvétve adódtak gólhelyzetek előttük. A második félidőben egyre inkább állandósult a Galata fölénye, de nem tudtak mit kezdeni a vendégek zárt védekezéséve. Menet közben Lucas Torreira és Dries Mertens is becserlésére került, de ők sem tudtak segíteni. Alig több mint tíz perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor Bardakci röviden adta haza a labdát Muslerának, a szabad labdára a fiatal spanyol Borja Sainz csapott le és szerzett könnyed ziccergólt. A hajrában hiába nyomta meg a Galata, képtelen volt kiegyenlíteni, amely így a tavalyi pocsék szezonja után az új idényben is csupán három ponttal bír az első két meccsről.
Az Adanaspor és a Trabzonspor egyaránt két-két győzelemmel kezdte a szezont.
Galatasaray – Giresunspor 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. Sainz (77.)
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…