Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
Sajtóértesülések szerint David Beckham közbenjárásával az észak-amerikai profi labdarúgóligába (MLS) szerződhet Sergio Busquets és Gerard Piqué is.
A Barca ‘nagy öregjei’ vélhetően nem sokáig maradnak már a katalánoknál, elnézve hogy Busquets 34, Piqué 35 esztendős már; ráadásul utóbbi már az idei szezonban is elveszíteni látszik korábban béreltnek számító helyét a kezdőcsapatban.
A spanyol sajtóban megjelentek szerint az Inter Miaminál egy év múlva tárt karokkal várnák a két futballistát: Busquets szabadon igazolható játékos lesz akkor; míg Piqué barcelonai szerződéséből egy év még hátra lesz, ám vélhetően érdemei elismeréseként nem gördítenének akadályt az ő távozása elé sem.
Az As című spanyol lap beszámolója szerint az első kapcsolatfelvétel – szóban – már meg is történhetett az MLS-ben szereplő klub, illetve a két futballista között, mégpedig pozitív visszajelzést kaphatott az Inter Miami: ahogyan az As is fogalmaz, a Barca közelmúltbeli sikereinek alappilléreinek számító Busquets és Piqué kapcsán nem titkolt tény, hogy szívesen fejeznék be páratlan karrierjüket az MLS-ben.
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…