Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
Az Európa-konferencialiga legutóbbi játéknapján a magyar válogatott hátvédjének csapata újabb győzelmet aratott, honfitársunk pedig fontos szerepet vállalt…
(Photo by ANP via Getty Images)
Az AZ Alkmaar nagy csatában, 3-2-es győzelmet aratott az Apollon Limasszol ellen az Európa-konferencialiga csütörtöki játéknapján, ezzel a holland együttes három forduló után hibátlanul, kilenc ponttal vezeti a csoportját.
A mindent eldöntő találathoz az előkészítést Kerkez Milos biztosította, aki ezzel már a harmadik gólpasszát adta a főtáblán. A 18 éves magyar balhátvéden kívül a jelenleg futó kiírásában egyetlen játékos sem adott ennyi gólpasszt. Ráadásul Kerkez az aktuális idényben minden sorozatot figyelembe véve nyolc gólból vállalt már szerepet két találata és hat előkészítése révén.
A szerb-magyar kettős állampolgárságú védő a vajdasági Verbász városában született, első csapata a környékbeli Hajduk Kula volt. 12 évesen az osztrák Rapid Wien kötelékébe került, ahol öt éven át nevelkedett. 2019-es hazatérése során előbb Hódmezővásárhelyre, majd az ETO FC Győr együtteséhez került. Fiatal kora ellenére hamar alapembere lett a másodosztályú csapatnak, 16 mérkőzésen 1150 percet játszott, s a 2020-as naptári esztendő végeztével elnyerte a klub legjobb utánpótláskorú játékosának járó Fehér Miklós vándordíjat.
Kerkez tavaly februárban igazolt az AC Milanhoz, ám mivel hiába próbálkozott, az első csapatnál nem kapott volna állandó játéklehetőséget, idén januárban a holland gárdához került. Itt aztán tavasszal debütálhatott, az új szezontól kezdve pedig fiatal kora ellenére a kezdőcsapat állandó tagja lett a balhátvéd posztján.
Nyolc mérkőzést játszott a magyar U21-es válogatottban, majd először júniusban hívták meg őt a felnőtt válogatott nemzeti csapatba, de akkor még csak a kispadra ülhetett le. Debütálására a szeptemberi NL-mérkőzéseken került sor, a németek és az olaszok ellen is kezdő volt és kiváló teljesítményt nyújtott. Azóta a nemzetközi érdeklődés is egyre inkább megnőtt iránta, mindezért pedig hétről hétre az Ekl-mérkőzéseken is tesz klubcsapatában.
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…