Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
Habár a Manchester City belga középpályása, Kevin De Bruyne harmadik lett az Aranylabda-szavazáson, menedzsere, Pep Guardiola úgy gondolja, hogy jelenleg nem játszik a legjobb formájában.
(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)
A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola szinte folyamatosan dicséri belga középpályását, Kevin De Bruynét, azonban szerinte jelenleg “nem a legjobb formájában” futballozik.
A játékos szombat délután egy gyönyörű gólt szerzett a Brighton ellen 3-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen, és eddig 11 gólpasszt osztott ki a szezonban. A France Football Aranylabda-szavazásán pedig a harmadik lett 2022-ben.
Guardiola továbbra is dicséri középpályását, azonban hozzáteszi, hogy lenne még mindig hova fejlődnie.
“Kevin még ennél is jobb lehetne. Nem a legjobb formájában játszik jelenleg. Lőtt egy fantasztikus gólt, de még mindig nem nyújtja a legjobbját. Ezt ő is tudja, nem kell neki külön mondani. A dinamikája még mindig nem tökéletes, beszéltem vele. A gól viszont fantasztikus volt. Neki köszönhetően nem szenvedtünk az utolsó 15-20 percben, amikor a játék inkább az ő oldalukon zajlott.”
– nyilatkozta Guardiola a Brighton elleni meccs után.
A győzelem révén a City a második helyen áll egy ponttal lemaradva az Arsenal mögött. Az Ágyúsok azonban vasárnap még a Southampton ellen lépnek pályára, és ha nyernek, növelhetik az előnyüket.
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe