Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A Sevilla korábbi edzője, Julen Lopetegui az angol bajnokságban (Premier League) folytatja pályafutását, karrirje során először.
(Photo by Jose Luis Contreras/DAX Images/NurPhoto via Getty Images)
Az angol bajnokságban szereplő Wolverhampton csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy Julen Lopetegui lett a klub új menedzsere. A spanyol edzőt október 5-én menesztették a Sevillától, miután az andalúziai együttes 4-1-re kikapott a Borussia Dortmundtól a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A hírek szerint a spanyol tréner november 14-én veszi át az angol csapat irányítását.
Lopetegui volt a Wolves első számú választása, miután október 2-án menesztette menedzserét, Bruno Lagét. A portugál irányításával a Farkasok nem tudtak kikerülni a tabella kiesőzónájából, ám a csapat azóta is az utolsó helyek valamelyikén tanyázik, így Lopetegui feladata az lesz, hogy megússzák a kiesést az első osztályból.
”Julen egy top edző, kiváló tapasztalattal az elit ligákból, és nagyon örülünk, hogy meg tudtunk vele egyezni. Julen a kezdetektől fogva az első számú választásunk volt a menedzseri posztra és alig várjuk, hogy csatlakozzon hozzánk és a csapat üdvözölhesse.”
– mondta a klub elnöke, Jeff Shi a csapat hivatalos oldalának.
Lopetegui olyan csapatoknál dolgozott edzőként korábban, mint a Real Madrid, az FC Porto vagy a spanyol válogatott, ám karrierje során először irányít majd angol klubot.
A new chapter.
— Wolves (@Wolves) November 5, 2022
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…