Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
A magyar U19-es válogatott a héten két felkészülési mérkőzést fog játszani Olaszország vendégeként…
Az MLSZ hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a magyar U19-es válogatott hétfő óta Olaszországban edzőtáborozik, ahol szerdán és szombaton fog felkészülési mérkőzést játszani a helyi korosztályos válogatottal.
A Szélesi Zoltán vezette válogatott szeptemberben, Walesben vívta ki a tavaszi Európa-bajnoki elitkörben való szereplés jogát, majd októberben Gyirmóton két felkészülési mérkőzést játszott Ciprus ellen, és mindkét találkozón kétgólos győzelmet aratott.
A mostani összetartáson nincs könnyű helyzetben a szövetségi edző, hiszen több játékosára sem számíthat különböző okok – sérülés, betegség, klubkötelezettség – miatt. Ennek ellenére úgy érzi, folytatni kell a megkezdett munkát:
“Természetesen nem terveztünk ennyi változással a keretben, ezt már korábban, a Ciprus elleni mérkőzések alkalmával végrehajtottuk, ahol sok játékos kapott lehetőséget. Ott és a korábbi összetartások alkalmával kialakult az a gerinc, amellyel a mostani edzőtáborra készültünk. A hiányzók miatt alkalmazkodnunk kellett, de ettől függetlenül szeretnénk tovább fejlődni, új elemeket beépíteni a támadójátékunkba, és ezeket minél hamarabb elsajátítani. A labda nélküli játék, a különböző játékhelyzetek felismerése megint nagy hangsúlyt kap majd. Megvannak a kitűzött szakmai, csapatépítési céljaink, és ezek elérésével, saját játékunkat játszva szeretnénk jó teljesítményt nyújtani” – jegyezte meg a szakember.
Kapusok: Pécsi Ármin (Puskás Akadémia), Tóth Balázs (RB Salzburg)
Hátvédek: Farkas Bendegúz (Nyíregyháza), Kaján Norbert (FTC), Győri Ábel Zsolt (Kecskemét), Heil Máté (Kaposvár), Nagy Zoltán (Honvéd-MFA), Horváth Hunor (Veszprém), Szécsi Patrik (Paks)
Középpályások: Kocsis Dominik (Csákvár), Nagy-Kolozsvári Dániel (Siófok), Keresztes Noel (Honvéd-MFA), Tuboly Máté (ETO FC Győr), Tóth Rajmund (ETO FC Győr), Bakti Balázs (Puskás Akadémia)
Támadók: Molnár Adin (MTK), Menyhárt Zsombor (MOL Fehérvár), Kállai Zalán (Mezőkövesd), Krajcsovics Ábel (Honvéd-MFA), Gruber Zsombor (Puskás Akadémia), Tóth Tamás Vid (MOL Fehérvár)
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá