Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
Nem tudta megismételni a bajnokságban tett csodát a Villarreal, ezúttal talpra tudott állni a Real Madrid…
(Photo by Manuel Queimadelos/Quality Sport Images/Getty Images)
“Nagyon vigyáznunk kell, a Real Madrid jelenleg olyan, mint egy sebzett vad. Még agresszívebben akarják a győzelmet, mint amikor először megleptük őket”
– fejezte ki a mérkőzés előtt a Villarreal vezetőedzője, Quique Setien, hiszen csapatával már meglepték a Habfehéreket a bajnokságban, így különösen figyelniük kellett a bosszúra szomjas Real Madrid ellen.
Az első félidő folyamán azonban nemhogy a Real Madrid dominált volna, hanem ismét jött a hideg zuhany, a Villarreal már a 4. percben Capoue révén megszerezte a vezetést, majd Chukwueze a kétgólos előnyt is megteremtette újabb félidőn át riogatva a vendégeket.
A második játékrészben azonban teljesült a madridi klub akarata, az egyre inkább fáradó hazaiak ellen először Vinícius, majd Militao talált be, hogy a hajrában Ceballos fordítsa meg az állást, így a legjobb 8 közé lőve a Real Madrid együttesét.
A mérkőzés embere egyértelműen Vinícius lett, aki ugyan az első játékrészben meglepően gyengén teljesített, a második etapban azonban a mérkőzés hősévé vált, dominálva a Villarreal térfelén.
Villarreal – Real Madrid 2-3 (2-0)
Helyszín: Estadio de la Ceramica (Villarreal) Vezette: J. Manzano
Gólszerzők: Capoue (4.) Chukwueze (42.) ill. Vinícius Jr. (57.) Militao (69.) Ceballos (86.)
Kiállítás: – ill. –
Villarreal: Filip Jorgensen, Pau Torres, Raúl Albiol (Jorge Cuenca), Alberto Moreno, Juan Foyth (Aïssa Mandi), Dani Parejo, Álex Baena, Étienne Capoue, Gerard Moreno, Yeremy Pino (José Luis Morales), Samu Chukwueze.
Real Madrid: Thibaut Courtois, Antonio Rüdiger, Éder Militão, Ferland Mendy, Nacho, Eduardo Camavinga, Toni Kroos (Dani Ceballos), Federico Valverde, Karim Benzema, Vinícius Júnior, Rodrygo (Marco Asensio).
A nyolcaddöntő összes párosítása:
Kedd:
Alaves (II.) – Sevilla – 0-1
Real Sociedad – Mallorca 1-0
Szerda:
Sporting Gijon (II.) – Valencia 0-4
Atletic Bilbao – Espanyol 1-0
Betis – Osasuna 2-3 – büntetők után
Levante – Atletico Madrid 0-2
Csütörtök:
Ceuta (III.) – FC Barcelona 0-5
Villarreal – Real Madrid 2-3
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe