Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is a negyeddöntőkkel folytatódott a küzdelem. A négy párharc közül az izgalmak és nem várt fordulatok tekintetében kiemelkedett a Manchester United és a Sevilla találkozója, amely nyílt visszavágót ígér, csak úgy, mint a másik három összecsapás alakulása is.
(Photo by Matthew Ashton – AMA/Getty Images)
Juventus – Sporting 1-0 (0-0)
Gólszerző: Gatti (73.)
Gól nélküli első félidőt követően is inkább a Sporting állt közelebb a vezetés megszerzéséhez. A portugálok többet bírtokolták a labdát, többet is próbálkoztak kapura lövéssel – közel kétszer annyit mint a Juve (9-17), gólt mégis az olaszok szereztek, váratlanul, az előrehúzódó Federico Gatti révén.
Az olasz középhátvéd gólja mint kiderült, a győzelmet is jelentette a Juve számára, amelyre egy nagyon kellemetlen 90 perc várhat Lisszabonban.
Manchester United – Sevilla 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Sabitzer (14. és 21.) illetve Malacia (84. -öngól), Maguire (90+2. -öngól)
Ha a Juventus kapcsán a kellemetlen lisszaboni visszavágót említettük, az MU-ra is legalább hasonlóan nehéz percek várhatnak a Sevilla ellen… Az ellen a csapat ellen, amelyet még nem győzött le soha a Manchester United – Pedig Manchesterben nagyon közel állt ehhez.
A Marcus Rashofrdot combsérülés miatt nélkülöző angolok már a 30. másodpercben szereztek egy lesgólt, és érezhetően nagy lendülettel kezdték a találkozót. Az MU óriási fölénye hamar góllá is érett, Marcel Sabitzer főszereplésével: az osztrák középpályás előbb Bruno Fernandes, majd Anthony Martial remek passzabáló talált a hálóba.
A Sevillát valósággal sokkolták a bekapott gólok, nagyon nem találta önmagát a spanyol csapat, amelynek mindössze egy Marcao-fejese volt David de Gea kapujára.
A fordulást követően egy másik Sevilla jött ki a pályára, amely bátrabb játékot mutatott, ám komoly veszélyt sokáig nem jelentett de Gea kapujára. A túloldalon az MU is visszavett a lendületből, bár a komolyabb helyzetekig és egy Antony-kapufáig így is eljutott a csapat, ám miután nem tudta lezárni a találkozót, nagy árat fizetett érte.
A már a félidőben sérülés miatt lecserélt Raphael Varane mellé Erik ten Hag csapata Lisandro Martinezt is elvesztette, akkor amikor már nem volt több cseréje a “vörös ördögöknek”, ráadásul egy hatalmas Tyler Malacia baki utáni öngóllal a Sevilla ugyan tett érte, de mégis váratlanul visszajött a meccsbe (…) Mi az hogy visszajött! Harry Maguire ritkán látható balszerencsét követő öngóljával az egyenlítés is összejött a spanyoloknak!
Az MU komoly árat fizetett a végén, és az ellen a Sevilla ellen kell most már idegenben nyernie, amelyet még mint már mondtuk, eddig még nem tudott legyőzni – Jó eséllyel Sevillában ezt a sárga lapok miatt eltiltott Bruno Fernandes, Marcus Rashford valamint a Martinez-Varane védőpáros nélkül kell majd megpróbálnia a manchesterieknek.
Bayer Leverkusen – Royale Union SG 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Wirtz (82.) illetve Boniface (51.)
A továbbjutásra előzetesen esélyesebbnek vélt Leverkusen az ezúttal is roppant szervezett, a sorozat idei üde-színfoltját is jelentő belgák ellen gól nélküli első félidőt követően hamar hátrányba került. A hazaiak nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, amely ugyan Florian Wirtz révén össze is jött nekik a hajrá előtt, ám mivel újabb gól már nem esett, a visszavágó előtt egyáltalán nem biztos, hogy még mindig a Leverkusen az esélyesebb (…)
Korábban:
Feyenoord – AS Roma 1-0 (0-0)
Gólszerző: Wieffer (53.)
Joggal tűnt bosszúsnak José Mourinho a lefújást követően, hiszen csapata ugyan csak kétszer találta el a kaput 17 kísérletéből, kihagyott egy tizenegyest az első félidőben Lorenzo Pellegrini révén, és több ígéretes támadást sem tudott góllal befejezni a római csapat.
A Feyenoord ezzel szemben szerzett egy találatot a második félidő elején, amellyel meg is nyerte a találkozót, így előnnyel utazhat Rómába – Érdekes visszavágó várható a Stadio Olimpicoban is!
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…