Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
Az NB II-es csapatként Magyar Kupa-döntőt játszó Budafok gólerős támadója a közmédiának adott tájékoztatást jövőbeli terveiről…
A Budafok gólveszélyes támadója, Beke Péter az M1 aktuális csatorna megkeresésére jövőbeli terveiről nyilatkozott:
“A terveim között szerepel nyilván, hogy szeretném magam kipróbálni NB I-ben, szívesen játszanék abban a bajnokságban is. Álmaim közé tartozik a felnőtt válogatottság, és személy szerint nekem nagy álmom lenne egyszer a Ferencvárosban futballozni.”
A 22 éves támadó nem véletlen vágyik a Fradiba, hiszen 2013 és 2017 között a zöld-fehéreknél nevelkedett, de a felnőtt csapatig nem jutott el. Beke a Hamburg utánpótlásában és a tartalékok között is szerepelt, majd a koronavírus-járványt követően tért haza a budafokiakhoz.
A csatár a csatornának elmondta, hogy a következő szezonban csapata az élvonalbeli feljutásért szeretne harcolni.
A Magyar Kupa gólkirálya a 2022-2023-as szezonban 34 pályára lépés alatt 21 gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó