Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A keddi napon kihirdették a magyar válogatott keretét a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre…
(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi hosszasan ecsetelte az újságírók kérdésére, hogy egyelőre miért nem számít a felnőtt válogatottnál a Ferencvárosba berobbanó 18 éves ifj. Lisztes Krisztián játékára:
“A magyar csapatok szurkolói, köztük a fradisták is gyakran látnak a lelátón. Szerintük miért megyek oda? A büfében tömöm a fejem vagy borozgatok? Nem, én és a segédedzőim azért megyünk, hogy kövessük a meccseket. Ami Lisztest illeti, tizenöt éves kora óta figyeljük, ahogy a fejlődését is az elmúlt két évben. Öt-hat alkalommal játszott csereként, majd legutóbb hetven percet. Nagyon szeretem a fiatalokat, amikor lehet, meghívom őket a keretbe, de neki még várnia kell.”
“Még nincs egészen készen arra, hogy behívjuk az A-válogatottba, viszont az U21-re már készen állhat, kívánom neki, hogy oda behívják. Tisztázzuk: nagyon szeretem a Ferencváros légkörét, a szurkolóit, a színeit, a stadiont. Nyilván az én szívem mindig jórészt a Honvédban marad, ám az összes magyar klubcsapattal kiváló a kapcsolatom, minden magyar csapatnak szurkolok. Azonban nem elég négy-öt jó meccs a Fradiban ahhoz, hogy behívjak valakit. Folyamatos jó teljesítménnyel lehet kiérdemelni” – indokolta meg döntését az olasz szakember.
A magyar válogatott június 17-én Montenegróban játszik Eb-selejtező mérkőzést, három nappal később pedig a Puskás Arénában fogadja a litvánokat.
Kapusok: Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Hátvédek: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Szalai Gábor (Kecskemét)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (DVSC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…