Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
A sereghajtó és már biztosan kieső Southampton trénere a szezon végeztével elhagyja a klubot…
(Photo by Warren Little/Getty Images)
A “szentek” hivatalos közleményt adtak ki vezetőedzőjükkel kapcsolatban, amelyben megköszönték Rubén Sellés munkáját. A 39 éves spanyol szakemberrel játssza le idénybeli utolsó Premier League mérkőzését az együttes, ami a Liverpool elleni találkozó lesz vasárnap, de a másodosztályban való szereplést és a visszajutást már más edzővel képzelik el.
Sellés a csapat másodedzője volt, majd a szezon közben kétszer is megbízott tréner lett, egy mérkőzésre még tavaly novemberben és egy találkozóra februárban, amelyeket megnyerte. A februári meccset követően kinevezték vezetőedzőnek, de nem jöttek be sem a vezetőség, sem a spanyol edző számításai, ugyanis ezután 15 mérkőzésből mindössze 1 győzelmet szerzett a csapat, 3 döntetlen és 11 vereség mellett.
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele