A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Szombat délután rendezték meg a német bajnokság (Bundesliga) 34., utolsó fordulójának valamennyi mérkőzést, melyeken eldőlt a bajnok cím sorsa, a nemzetközi kupaindulást érintő helyek, valamint a kiesés és az osztályozó kérdése…
(Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)
Elképesztő körülmények között talált gazdára a német bajnokság (Bundesliga) 2022-2023-as bajnoki címet, melyet végül a fordulót a második helyről kezdő Bayern München kaparintott meg sorozatban 11. alkalommal.
A fordulót kétpontos előnyből kezdő Borussia Dortmund kétgólos hátrányból csak egyetlen pontot szerezni a Mainz ellen, közben pedig a bajorok 2-1-re diadalmaskodtak az 1. FC Köln vendégeként. A Bayern sokáig vezetett, de a hajrában Köln kiegyenlített és nyolc percen a BVB állt bajnoki címre, de a 89. percben Jamal Musiala bevitte a mindent eldöntő gólt. Mindez azt jelentette, hogy a két csapat azonos pontszámmal végzett az élen, jobb gólkülönbségével a Bayern lett a bajnok.
A harmadik helyen záró RB Leipzig 4-2-es sikerrel zárta az évet a vereségével kieső Schalke 04 ellen. A magyar válogatott légiósai közül Szoboszlai Dominik csereként lépett pályára, Willi Orbán a második félidő elején öngólt vétett.
Az Union Berlin egy egygólos győzelemmel kiharcolta a BL-indulást érő negyedik helyet, bár a menet közben vezető Freiburg kiénekelhette volna a szájukból a sajtot, de végül a Sallai Rolandot a padon jegelő fekete-fehérek kikaptak Frankfurtban, így csak az ötödik helyen végeztek. Az utolsó nemzetközi kupaindulást érő helyezést a Bayer Leverkusen annak ellenére megkaparintotta, hogy 3-0-s fiaskót szenvedett el, mivel a Wolfsburg is kikapott a már kieső berliniektől.
A Bochum a “gyógyszergyáriak” kiütésével biztosította a bennmaradását, az osztályozót jelentő 16. helyen a VfB Stuttgart végzett, a már említett gelsenkircheniek pedig a 17. helyen végezve nem tudták elkerülni a kiesést. A sereghajtó Hertha BSC és Dárdai Pál szép sikerrel búcsúzott az élvonaltól, ugyanis a kék-fehérek a második félidőben hátrányból fordítottak a Wolfsburg ellen.
🏆 🔴⚪ 𝗪𝗜𝗥 𝗦𝗜𝗡𝗗 𝗗𝗘𝗨𝗧𝗦𝗖𝗛𝗘𝗥 𝗠𝗘𝗜𝗦𝗧𝗘𝗥 𝟮𝟬𝟮𝟯 ⚪🔴🏆#MiaSanMeister #FCBayern #MiaSanMia pic.twitter.com/HIyGnLd46S
— FC Bayern München (@FCBayern) May 27, 2023
Borussia Dortmund – Mainz 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Guerreiro (69.), Süle (90+6.), ill. Hanche-Olsen (15.), Onisiwo (24.)
Eintracht Frankfurt – Freiburg 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Kolo Muani (83.), Dina Emimbe (90+1.), ill. Grifo (45.)
1. FC Köln – Bayern München 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Ljubicic (81. – büntetőből), ill. Coman (8.), Musiala (89.)
Borussia Mönchengladbach – Augsburg 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Netz (4.), Hofmann (40.), ill. –
Kiállítva: – ill. Gumny (45+3.)
RB Leipzig – Schalke 04 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Laimer (10.), Nkunku (19., 90+4.), Poulsen (83.), ill. M. Kaminski (28.), Orban (49. – öngól)
Union Berlin – Werder Bremen 1-0 (0-0)
Gólszerző: R. Khedira (81.) ill. –
VfB Stuttgart – Hoffenheim 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Tomas (80.), ill. Bebou (75.)
VfL Bochum – Bayer Leverkusen 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Forster (19.), Asano (34.), Stöger (86.), ill. –
Kiállítva: – ill. Adli (8.)
VfL Wolfsburg – Hertha BSC 1-2 (1-0)
Gólszerzők: J. Kaminski (2.), ill. Maza (55.), Richter (68.)
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!