A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Az angol labdarúgó másodosztály (Championship) rájátszásának döntőjét rendezték szombat kora este, és két olyan csapat harcolt a feljutásért, akikről a szezon előtt nem sokan gondolták volna.
(Photo by Richard Heathcote/Getty Images)
Két olyan csapatról van szó, akiktől a szezon elején nem volt elvárás, hogy feljussanak a Premier League-ben, mégis elverekedték magukat a rájátszás döntőjéig. A Coventry 2001-et követően szerepelhet ismét az élvonalban, míg a Luton Town sosem játszott a PL-ben, pont azelőtt estek ki az elsőosztályból, hogy megalapították volna a Premier League-et 1992-ben.
Az első félidőben a Luton nagyon jól játszott és saját akaratukat érvényesítették, aminek az eredménye az lett, hogy vezetéssel vonulhattak a szünetre. A 23. percben Elijah Adebayo verte meg védőjét, majd a 16-osnál érkező Jordan Clarknak tette le a labdát, aki lendületből megcsinált egy cselt, majd Wilson kapust becsapta lövésével, ugyanis a hosszú helyett a rövidet vette célba (0-1). Még gólt lőhetett volna a gólpasszt kiosztó Adebayo is a szünet előtt, de ígéretes helyről mellé fejelt. A Coventry egyetlen kapura irányuló lövést adott le, viszont az sem volt veszélyes Horvath Ethan kapujára.
A második játékrészben nagyot fordult a játék képe és ezúttal a Coventry játéka érvényesült jobban, habár túl sok helyzetet nem sikerült szerezniük, viszont így sikerült is egyenlíteniük. Egy gyors kontra végén Gyökeres Viktor tette be a labdát az érkező Gustavo Hamer elé, aki kiválóan rúgta ki a bal alsót a 66. percben (1-1). Az előkészítést jegyző Gyökeres a 73. percben a mérkőzést is eldönthette volna, de jó helyről fölé lőtt, ezért jöhetett a hosszabbítás.
A ráadásban ugyan született egy Luton gól, azonban a játékvezető videóbírózást követően érvénytelenítette azt, így jöhettek a büntetőrúgások. Az idegek harcát pedig a Luton bírta jobban, ennek következtében feljutottak a Premier League-be!
Coventry City – Luton Town 1-2 – büntetők után (0-1, 1-1, 1-1)
Helyszín: Wembley Stadion (London), Vezette: M. Oliver
Gólszerzők: G. Hamer (66.) ill. J. Clark (23.)
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!