Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
A korábbi várakozásoknak megfelelően a Fehérvár légiósa visszatért az MLS-be…
A Fehérvár hivatalos oldalán közölte, hogy a csapat hondurasi válogatott középpályása, Deybi Flores az MLS-ben versenyző Toronto FC együtteséhez került.
A hondurasi válogatott védekező középpályása korábban éveken át játszott már a ligában. Flores a Vancouver Whitecaps játékosa volt, jobbára a kanadai csapat tartalékjai között vagy tőlük kölcsönben szerepelt. 2018 és 2021 között a legsikeresebb hondurasi csapat, az Olimpia meghatározó játékosa volt, majd 2021 nyarán ismét légiósnak állt és Görögországban kötött ki.
A 27 esztendős futballista az egy évvel ezelőtti szerződtetése óta 32 mérkőzésen lépett pályára a Fehérvár szíeniben, a jelenlegi kiírásban 16 meccsen egy-egy gól és gólpassz fűződött a nevéhez.
Hazája nemzeti válogatottjában a 2015-ös bemutatkozása óta 35 mérkőzésen szerepelt, a tavalyi Arany-kupán is állandó tagja volt az együttesnek.
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…