De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
Az argentin Racing Club tehetséges szélsője minden valószínűség szerint az MLS-ben folytathatja pályafutását…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
Germán García Grova beszámolói értelmében az MLS-ben szereplő New York City FC előrehaladott tárgyalásokat folytat az argentin Racing Club egyesületével a tehetséges szélső, Agustín Ojeda megszerzéséről, aki a várakozások szerint 7.5 millió dollár ellenében válthat klubot.
A 19 éves mélynövésű szélső az Academia saját nevelésű labdarúgója, az első mérkőzését 2022-ben játszotta a felnőtt csapatban. Ojeda az elmúlt naptári esztendőben kapott gyakrabban lehetőséget az első csapatnál, minden sorozatot figyelembe véve mostanáig 24 találkozón 1184 percet játszott, ezalatt három találat és két előkészítés fűződött a nevéhez. Többnyire csereként jutott kiegészítő szerephez, néhány alkalommal azonban már a kezdőcsapat tagja is lehetett. A legutóbbi, Copa de la Liga Profesional küzdelmei során az alapszakaszban tíz, a rájátszásban csapata egyetlen mérkőzésén jutott szóhoz.
A tehetséges labdarúgó az elmúlt években az argentin U15-ös, U17-es és U20-es válogatottban egyaránt szerephez jutott.
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!