Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Az MLS-ben szereplő New England Revolution csapatától öt év után elköszönő argentin támadó hazájában készül folytatni pályafutását…
(Photo by Andrew Katsampes/ISI Photos/Getty Images)
Germán García Grova információi szerint az argentin Talleres Córdoba tárgyalásokat kezdeményezett a New England Revolutiontől való távozása után szabadon igazolható Gustavo Bou szerződtetéséről. Ugyanakkor a játékos ügynöke megerősítette, hogy a labdarúgónak külföldi megkeresései is vannak.
A 33 esztendős befejező csatár 2019 nyarán igazolt eddigi kenyéradójához a mexikói Tijuana gárdájától. Bou az elmúlt négy és fél szezon alatt minden sorozatot figyelembe véve 115 mérkőzés leforgása alatt 51találatot szorgoskodott össze és 20 gólpasszt jegyzett a bostoni klub dresszében. Az MLS legutóbbi idényében sérülésektől korlátozva 19 meccsen hét gólt szerzett, míg a legjobb bajnoki idényét 15 góllal zárta 2021-ben.
A hazájában korábban többek közt a River Plate és a Racing Club csapatában is szereplő támadó megtalálta a számításait az Egyesült Államokban, azonban lejárt az ideje a klubnál, és a várakozások szerint újból hazájában fog játszani.
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..