A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
Az Újpest szélsője nem került be a magyar válogatott keretébe a márciusi felkészülési mérkőzésekre…
(Photo by Srdjan Stevanovic – UEFA/UEFA via Getty Images)
A magyar válogatott keretéből ezúttal kimaradt Csoboth Kevin az Újpest hivatalos honlapjának adott interjújában kijelentette, hogy nem érintette jól a kihagyása:
“Amelyik játékos azt mondja, hogy nem érinti rosszul, amikor kikerül a válogatottból, az hazudik. Helyén kellett kezeljem, édesapám ugyanezt mondta, ő az egyik legnagyobb kritikusom. Azon kell lennem, hogy mielőbb visszakerüljek.”
Csoboth azt is elmondta, hogy négyszemközt egyeztetett Mészöly Géza újpesti vezetőedzővel, akivel megegyeztek abban, hogy mindkettejüknek az Újpest “a prioritás”, a válogatottba pedig a klubcsapaton keresztül vezet az út.
“Ő is tisztában van vele, hogy mostanában nem úgy játszottam, ahogy valójában tudok, ezért többször is a padról segítettem a csapatot. Átbeszéltük, hogyan lehetnék jobb, a külön edzésmunka ehhez hozzátartozik. Egyértelmű, hogy a helyzetkihasználásomat kell a leginkább javítani, hiszen minden meccsen odakerülök a kapu elé, és ha ezekből csak egy-kettőt belőnék, már teljesen más lenne a csapat és az én szituációm is” – fogalmazott Csoboth.
A hatszoros válogatott futballista elismerte, Mészöly jól döntött, amikor bizonyos mérkőzéseken csereként számított rá, és Csoboth szerint egy-egy játékosnak azt is meg kell tapasztalnia, hogy milyen érzés, amikor kikerül a kezdőcsapatból.
“Mindenkivel megvan a maga kis konzultációja, ellát minket tanácsokkal. Kiváló szakember és mentor, a legmagasabb polcra helyezem, csak jókat tudok róla mondani. Megváltozott a hangulat mióta itt van, utoljára akkor éreztem hasonlót, amikor év elején nyertük a mérkőzéseket és a tabella elején voltunk” – mondta Mészölyről a támadó, aki szeretne ott lenni a magyar válogatott Európa-bajnokságra utazó keretében.
“Szeretném, ha az újpesti futball újra olyan sikeres lenne, mint régen, így jó lenne nyerni egy bajnoki címet itt” – jelentette ki Csoboth.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…