Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese a nyári átigazolási időszakban leigazolná a Juventus védőjét, Bremert.
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Az olasz és az angol sajtó legfrissebb beszámolói alapján a Manchester United gárdája a nyár folyamán a Juventus játékosával, Bremerrel erősítené meg a védősorát. A brazil játékos 2022 nyarán 44 millió euró ellenében igazolt a városi rivális Torinotól a Juvéhoz, azóta pedig Allegri kulcsfiguarként számol vele a védelemben. Nem meglepő módon a középhátvéd teljesítményére több külföldi topcsapat is felfigyelt, a Manchester Uniteden kívül ugyanis a Chelseavel, a Tottenhammel és a Newcastlevel is hírbe hozták a 27 éves játékost. Bremer még december végén írt alá új szerződést a Juventusszal, amiben a hírek szerint szerepel egy 60-70 millió euró közötti kivásárlási záradék, amit a “Vörös Ördögök” hajlandóak is lennének kifizetni, sőt még Mason Greenwood játékjogát is szeretnék bevonni az üzletbe, ezzel is megelőzve vetélytársaikat a védőért folytatott harcban. A források szerint a Juventus kész meghallgatni a Bremerért érkező ajánlatokat, így könnyen elképzelhető, hogy a brazil játékos a nyáron a szigetországban folytatja a pályafutását.
Bremer a Juventus színeiben eddig minden sorozatot figyelembe véve 72 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7 gólig és 1 gólpasszig jutott. Szerződése 2028 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 60 millió euróra teszi a transfermarkt.
🚨 JUST IN:
Manchester United could include Mason Greenwood in a deal to sign Gleison Bremer from Juventus. #MUFC [@FabDellaValle, @Gazzetta_it via @ForzaJuveEN] pic.twitter.com/eewmCsUpUF
— Red Devils United (@UnitedDevils94) March 28, 2024
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…
Jelenleg pedig éppen ő hordja az ötös számot a hátán…
Az elismert argentin tréner egy amatőr futballistát is meghívott a válogatottba…