Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
Katalán sajtóértesülések szerint a Barcelona javában keresi azt a személyt, aki a következő szezontól a csapat vezetőedzője lehet…
(Photo by Angel Martinez/Getty Images)
Annak ellenére, hogy Xavi Hernández januárban bejelentette, hogy az idény végén távozik a csapat kispadjáról, a katalánok vezetősége bízik a vezetőedző maradásában, azonban új lehetőségek után is néznek arra az esetre, ha a trénert nem sikerülne meggyőzni a közös folytatásról.
A Barcelona eredményeire egyébként határozottan jó hatással volt, hogy Xavi bejelentette távozását, az együttes azóta megtáltosodott: a Napolit búcsúztatva bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, a bajnokságban pedig a Villarreal elleni, január 27-i vereség (3-5) óta hat meccset megnyert, és csak kétszer játszott döntetlent.
A 44 éves tréner 2021 novembere óta 132 mérkőzésen ült a Blaugrana kispadján, amely irányítása alatt 82 meccset nyert meg 24 döntetlen és 26 vereség mellett.
A Mundo Deportivo úgy tudja, hogy ha Xavi mégsem maradna, akkor a PSG-t irányító Luis Enrique, a német válogaottt korábbi szövetségi kapitánya, Hansi Flick, valamint a Barcelona utánpótlásában tevékenykedő Rafa Márquez közül kerülhetne ki a csapat új edzője. A katalán lap arról is írt, hogy az olyan nagyobb nevű, más klubbal szerződésben álló edzők, mint Roberto De Zerbi, Mikel Arteta, Thomas Tuchel vagy Julian Nagelsmann nem lehet valós opció a katalánok kispadjára.
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…