A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Egybehangzó angol és spanyol beszámolók szerint a Newcastle United együttese szívesen szerződtetné a Real Madrid középpályását, a spanyol fővárosban alig-alig játéklehetőséghez jutó Dani Ceballost.
A 27 esztendős technikás középpályás, akit a Mundo Deportivo című lap találóan ‘elfeledett’ futballistának is nevezett (utalva arra, hogy Ceballos a mostani szezonba 21 tétmérkőzésen mindössze 505 percet tölthetett a pályán a blancóknál – a szerk.), a beszámolók szerint mostanra megelégelte helyzetét a Real Madridnál, és a több játéklehetőség reményében elhagyná a klubot, és szívesen játszana újra az angol Premier League-ben.
A hírek szerint a Newcaslte kész szerződtetni a korábbi Arsenal játékost (a 2019/20 és 2020/21-es szezont töltötte az “ágyúsoknál” kölcsönben – szerk.), akit érdemei és főképp türelme elismeréseként a Real Madrid is kész elengedni a nyáron.
Dani Ceballos helyzete igencsak ‘különlegesnek’ nevezhető a spanyol fővárosban, ahol öt szezon alatt eddig 141 találkozón lépett pályára, jó pár címet bezsebelve: kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek -, háromszoros klubvilágbajnoknak -, kétszeres Európai Szuperkupa-győztesnek -, és háromszoros spanyol Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát; egy-egy alkalommal spanyol bajnokságot és spanyol Király-kupát is nyert a Real Madriddal.
A 13-szoros spanyol válogatott középpályás szerződése 2027 nyaráig szól a Realnál, sok mindent elmond karrierje alakulásáról, hogy egykoron 45 millió eurós piaci értékét mára 8 millió euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt.
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…