A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A Ferencváros 3-2-re győzött a Zalaegerszeg vendégeként a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 28. fordulójában…
A kétgólos hátrányból felzárkózó, ám végül mégis vereséget szenvedő Zalaegerszeg vezetőedzője, Márton Gábor érdekes kijelentést tett a mérkőzés utáni értékelésében:
“Nem edzőpartnerek szerettünk volna lenni, mégha az elején nagyon gyámoltalanok is voltunk. Akkor is voltak lehetőségeink, amelyek, ha határozottabbak lettünk volna több lehetett volna belőle. Utána azonban csak rólunk szólt a játék, majdnem csak rólunk. Ilyen játékkal az egy pontra mindenképpen rászolgáltunk volna, két gólos hátrányból jöttünk vissza a Fradi ellen. De nem engedték. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, elmaradt egy tizenegyes. El vagyok keseredve. De meg fogom dicsérni őket. Kevés lövése volt a Fradinak, ezért is fájó a vereség egy véleményes gól után.”
A ZTE színeiben csereként beállva két gólpasszig jutó Kiss Bence szerint ugyancsak szabálytalankodtak ellene az utolsó gól előtt.
A Ferencváros 14 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot a Paks előtt, miközben a Zalaegerszeg a 12 csapatos mezőny nyolcadik helyét foglalja el.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!