Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
Brit lapértesülés szerint nyáron távozhat az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool ír válogatott kapusa, Caoimhín Kelleher…
(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)
A Daily Mail információi alapján a Celtic és a Nottingham Forest is érdeklődik Caoimhín Kelleher játékjoga iránt. A Liverpool kész lenne elengedni az ír válogatott kapust, aki Alisson több hónapos kiesése miatt ebben az idény jó néhány mérkőzésen védhetette az angol sztárcsapat kapuját. A brazil hálóőr felépülését követően Kelleher azonban újra a kispadra szorult, a szerződése 2026 nyaráig köti a Liverpoolhoz, a transfermarkt pedig 18 millió euróra becsüli a piaci értékét.
Caoimhín Kelleher 2017 nyarán került a Liverpool akadémiájára, 2019 nyara óta pedig a klub felnőtt keretének a tagja. A 2019/2020-as szezonban a Ligakupában és az FA-kupában már lehetőséget kapott Jürgen Klopptól, a 2020/2021-es kiírás során pedig már a Premier League-ben is debütált. Kelleher ebben az idényben ez idáig 26 tétmérkőzésen védte a Liverpool kapuját, ezeken 32 találatot kapott, 5 találkozón pedig érintetetlen maradt a hálója. Társaival nyert többek között bajnokságot, Bajnokok Ligáját, FA-kupát és két Ligakupát. Az ír válogatottban 2021 júniusában mutatkozott be, eddig 12 mérkőzésen kapott lehetőséget.
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált