A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Ahogy arról beszámoltunk, az Inter hétfő este 2-1-re verte városi riválisát, az AC Milant, és ezzel bebiztosított a Serie A bajnoki címét.
(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)
Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője szerint a Serie A bajnoki címének megnyerése “csodálatos érzés”, főleg úgy, hogy csapata “uralta a bajnokságot”.
Az Inter Scudetto-győzelme a tegnap esti, a második helyezett AC Milan elleni 2-1-es derbi után nyert megerősítést, öt mérkőzéssel a szezon vége előtt.
A bajnoki cím az Inter első címe a 2020/21-es szezon ótam amikor még Antonio Conte irányítása alatt nyertek, és a harmadik nagy trófea az Inzaghi-éra alatt, a 2021/22-es és 2022/23-as két Coppa Italia-győzelem után. Ez azt is jelenti, hogy a 20. olasz bajnoki címükért kiérdemelték a “második csillagot” – minden csillag 10 Scudettót jelent.
“Csodálatos érzés, és valami hihetetlen dolgot tettünk”
– mondta Inzaghi a mérkőzés után.
“Úgy helyes, ha megosztjuk ezt azokkal, akik fontos szerepet játszottak ebben, mint például a játékosok, a klub és az elnök, akik mindig ott voltak mellettünk. Gondolok itt a feleségemre, a gyerekeimre és a szüleimre is, akik létfontosságúak voltak számomra. Ez egy fantasztikus utazás volt, de már akkor pozitív érzéseim voltak, amikor megérkeztem az Interhez. A szurkolóink megérdemlik ezt a győzelmet, és most a lehető legjobb módon kell befejeznünk a szezont. Domináltuk a bajnokságot, öt meccsel a vége előtt megnyertük azt. Ezt ki kell élveznünk, mert nagyon keményen dolgoztunk.”
Az Inter idény előtt kinevezett csapatkapitánya, Lautaro Martínez is meghatottan ünnepelt a győzelmet követően, és elmondta, még nagyon sok trófeát szeretne szerezni a milánói klub színeiben.
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…