Serie A: a Brightontól igazolna csatárt az AS Roma! – sajtóhír
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese kölcsönvenné a Brighton támadóját, Evan Fergusont.
Ráfér az erősítés támadófronton az AS Roma keretére. A „Farkasok” ugyanis a közelmúltban Tammy Abrahamet és Eldor Shomurodovot is elengedték, mindketten Törökországban folytatják a pályafutásukat.
A hírek szerint a csapat fő kiszemeltje a távozók pótlására a Brighton támadója, Evan Ferguson. A 22 éves játékos a beszámolók alapján kölcsönbe érkezne az olasz klubhoz, ahol Artem Dovbyk helyettese lehetne.
Evan Fergusont már az előző idényben is kölcsönbe került, a szezon második felét a West Ham Unitednél töltötte, miután kevés lehetőséget kapott Fabian Hürzelertől. Ferguson számára azonban a londoni kaland sem sikerült túl jól, így ezúttal Olaszországban próbálhatná meg ismét beindítani igen jól induló karrierjét.
Evan Ferguson a Brighton színeiben eddig minden sorozatot figyelembe véve 80 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 17 gólig és 6 gólpasszig jutott. Szerződése 2029 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 25 millió euróra teszi a transfermarkt.
🚨🇮🇪 Evan Ferguson, one of the options under consideration at AS Roma for new striker position.
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) July 8, 2025
AS Roma are informed on details of deal with Brighton open to potential exit.
🎥🇮🇹 https://t.co/sFHiqB1RNE pic.twitter.com/oJgX8E5Mrb
Borítókép: (Photo by Mike Hewitt/Getty Images)