Országot váltott a mellőzött magyar futballista – HIVATALOS
Az elmúlt napok sikeres tárgyalásait követően pont került a Lengyelországban játszó magyar szélső ügyének végére…
A ciprusi élvonalban szerepől Anorthoszisz Famaguszta szerződtette a kétszeres válogatott Kiss Tamást, aki az előző idényben a lengyel másodosztályú Wisla Krakówban futballozott.
A 24 éves középpályás az eddigi magyarországi pályafutása során volt a Haladás, a Puskás Akadémia, a Diósgyőr és legutóbb az Újpest játékosa. Kiss összesen 148 NB I-es bajnokin lépett pályára, majd tavaly nyáron a lila-fehérektől igazolt a Wislához.
A lengyel másodosztályban szereplő klub légiósaként 30 bajnokin játszott, és három gólt szerzett. Szerződése még egy évig érvényes volt, de a két hete kezdődő új idényben egyáltalán nem lépett pályára.
A ciprusi bajnokság augusztus végén kezdődik, az Anorthoszisz tizenháromszoros bajnok, de az előző idény végén csak a hetedik helyen végzett.