„Egy percig sem forgott veszélyben a hazai siker” – simán nyert a Fradi a Paks ellen
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott a Paks ellen az NB I 31. fordulójában, így továbbra is éles harcban áll a bajnoki címért…
A Paks vezetőedzője, Bognár György őszintén értékelte csapata Ferencváros elleni 2–0-s vereségét az M4 Sport stábjának. A szakember elismerte, hogy a zöld-fehér rangadó ezúttal nem tartogatott nagy izgalmakat, és a hazaiak győzelme egy percig sem forgott veszélyben.
A paksiak mestere hangsúlyozta, hogy a keret összeállításánál ezúttal nagy hangsúlyt fektettek az utánpótlásra, ami meg is látszott a mutatott játékon:
„Nagyon sima meccs volt ez a Fradi szempontjából, megérdemelten nyert 2–0-ra. Mi próbáltuk összerakni a csapatot, főleg a fiatalokból. Négy-öt fiatal is a pályán volt, szerintem jelen pillanatban a pályafutásuk csúcsa az, hogy az Üllői úton játszhattak” – fogalmazott kendőzetlen őszinteséggel Bognár.
„Próbálkoztunk azzal, hogy többször is fölmentünk, de hiányzott a rutin és a játékkészség ahhoz, hogy ezt tartalommal megtöltsük. A játék képe alapján bármikor kaphattunk volna gólt. Windecker József rosszul lett, valószínűleg gyomorbántalmai vannak, de rendbe fog jönni majd a jövő hétre” – tette hozzá a szakember.
Mivel az ETO FC Győr csak 1-1-es döntetlent játszott a DVSC ellen, a Fradi hátránya egyetlen pontra csökkent a Győr mögött a második helyen, míg a Paks az ötödik helyet foglalja el.