Kérdéses a Wolfsburg csatárának bevetése egykori klubja ellen
Ivica Olic, a „Farkasok” horvát támadója hátfájdalmakkal küszködik, így egyelőre nem biztos, hogy pályára léphet-e a Hamburg ellen.
Ivica Olic, a „Farkasok” horvát támadója hátfájdalmakkal küszködik, így egyelőre nem biztos, hogy pályára léphet-e a Hamburg ellen.
Robert Lewandowski iránt komolyan érdeklődő Manchester Unitedet beelőzve a Juventus tett konkrét ajánlatot a Ruhr-vidékiek klubvezetőségének – derült ki a Kicker című magazinból.
A Sport Bild értesülései szerint 37 millió eurós kivásárlási záradék szerepel a Borussia Dortmund és a német válogatott középpályásának szerződésében.
A Rayo ahhoz az Osasunahoz látogat, aki idén a kiesőövezetben a 19. helyen tanyázik. Utolsó 3 mérkőzésükön veretlenek, ez eddigi legjobb teljesítményük a szezonban.
15. fordulójához érkezett a holland bajnokság, azaz az Eredevisie. Természetesen a forduló leginkább figyelemmel követett mérkőzése, az eindhoveniek amszterdami vendégjátéka.
A téli szünethez közeledve egyre inkább kirajzolódni látszanak az erőviszonyok, de a német bajnokságban mindig számítani lehet egy-két váratlan eredményre, s nemcsak…
Kuala Lumpurban tartották az idei, AFC Az Év játékosa Díj ceremóniáját, ahol többek közt az év legjobb ázsiai labdarúgóit, és csapatait jutalmazták.
A német válogatottban, illetve a német bajnokságban szereplő játékosok közül Bastian Schweinsteiger, Mesut Özil és Franck Ribéry is tagja lehet az álomtizenegynek.
Markus Feulner a Greuther Fürth elleni derbi 35. percben piros lapot érően szabálytalankodott, ezért sem a Hoffenheim, sem pedig a Bayer Leverkusen ellen nem léphet pályára.
Míg Mohammed Abdellaoue a hátizomproblémái miatt kénytelen kihagyni az újonc elleni találkozót, Didier Ya Konan várhatóan pályára léphet Stieber Zoltánék ellen.
Kihirdette 22 fő keretét Egervári Sándor szövetségi kapitány. Az NB I-ben szereplő labdarúgókból kiállított ligaválogatott Egyiptomba utazik december 3-tól egyhetes összetartásra…
A gelsenkircheni klub vezetősége január 14-én a másodosztályú Paderborn otthonában lép pályára.
A duplázó Ibrahimoviccsal magabiztosan nyert a PSG, ám közvetlen riválisa az OM is behúzta, az idén nyűglődő Lille elleni találkozóját. A Lyon arcpirító mértékű vereséget szenvedett…
Tizenhatrészes sorozatban értékeljük az NB I-es bajnokság tizenhat résztvevőjét. A második részben az Eger együttesével foglalkozunk. A keretek erőssége mellett a teljesítményt,
A szokásos menetrendtől eltérően, ezúttal kedden és szerdán kerül lebonyolításra a Bundesliga 14. fordulója.
Befejeződött a 2012-2013-as bajnokság őszi szakasza az NB II-ben, ahol a Békéscsaba és a Puskás Akadémia szerezte meg az első helyet. Második helyen a Vasas illetve az Ajka együttese…
Tizenhatrészes sorozatban értékeljük az NB I-es bajnokság tizenhat résztvevőjét. Az első részben a Siófok együttesével foglalkozunk. A keretek erőssége mellett a teljesítményt
Finoman szólva sem zártak kiemelkedő hétvégét légiósaink. Gera Zoltán, és Vadócz Krisztián góljáról már beszámoltunk, azonban nehéz elmenni az mellett…
Négy mérkőzés maradt az Eredevisie 14. fordulójából vasárnapra. Szinte kivétel nélkül mindegyik minimum derbinek számított, legyen az a hagyományok, vagy a mostani tabellán…
Döntetlennel tért vissza a Diósgyőr kispadjára Szentes Lázár korábbi csapata ellen. A Pápa sorozatban negyedik hazai meccsén maradt veretlen, míg a Videoton négy veretlenül…
Vasárnap két találkozót játszottak az orosz bajnokság első osztályában. Azt eddig is tudtuk, hogy Unai Emery, a Szpartak edzője alatt remeg a kispad, és egy esetleges Dinamo elleni
Tim Wiese a Bayer Leverkusen elleni mérkőzést megelőző egyik utolsó gyakorláson térdízületsérülést szenvedett, így az idén már nem jelentkezhet játékra.
A holland támadó cáfolja azt a lapértesülést, miszerint az „Ágyúsok” gárdájába igazol.
A Schalke 04 elleni, döntetlennel végződő rangadón szenvedett hasizomsérülést Bamba Anderson.